Éhezni fogok, ha nem fizet a munkahelyem
2015. augusztus 05. írta: Despota

Éhezni fogok, ha nem fizet a munkahelyem

orig_96511.jpg

Történet egy 2 hónapja nem fizető munkahelyről és a vele járó nehézségekről. Olvasónk még mindig bízik benne, hogy ki tud törni jelenlegi helyzetéből.

Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon aszegenyekvagyunk@gmail.com címre !!

 

Az alábbi témákban várjuk a leveleket:

 

  1. Elszegényedés
  2. Kilátástalanság
  3. Spórolási tippek
  4. stb

Tisztelt blog!

Nem soroltam magam eddig az igazán szegények közé. Nem, mert van még fedél a fejem fölött, ha nem is egy palotáról, hanem egy sötét lyukról beszélek egy igen rossz környéken. Azért sem tettem, mert, ha nem is engedhettem meg magamnak sok mindent, de enni még mindig tudtam eddig. Igaz, egy tornacipőt nem tudtam magamnak venni az elmúlt három hónapban és a ruháim is elfeslettek sok helyen, de ettől én még nem tartottam magam szegénynek. Leginkább azért nem, mert volt munkám.Maradt a fizetésemből mindig nagyjából 20 ezer forint, ezt próbáltam beosztani a következő esedékes utalásig. Valahogy megoldottam. Sajnos az utóbbi majdnem 2 hónap sodort át a szegények közé, mert már én is szegénynek tartom magam. Munkám ugyan még mindig van, ugyanott a cégnél, ahol korábban, de mivel a fizetésemet (a júniusit) még most sem kaptam meg (augusztus 3.), teljesen a nullára jutottam.

youth_hunger_500x279.jpg

 

Az történt ugyanis, hogy munkaerő közvetítő, amely alkalmazott, felmondta az együttműködést a céggel, ahova küldtek minket, az ok prózai volt, nekik sem fizettek időben. A közvetítő korrekt volt, ők még kifizettek. Mivel nem ugrálhat az ember, ha egyedül van és nem számíthat senkire, így maradtam a cégnél alkalmi munkavállalói szerződéssel. Ígértek fűt, fát, mindent, hogy hamarosan rendesen is átvesznek és persze fizetni is fognak, mert eddig még mindenkinek fizettek, de én azóta sem kaptam meg a járandóságomat. Csak várok. Eladtam már mindent, amim volt, hogy ne ússzak el rezsivel, albérlettel, de mivel amúgy sem volt sok mindenem, ez nem tartott ki sokáig. Most vagyok úgy, hogy ha ezen a héten nem érkezik meg a pénzem, akkor jön az éhezés. Nem az, ami eddig volt, hogy napi 2-3 zsömle, hanem a nagy semmi. Ugyanis az utolsó 2000 forintomhoz kellett hozzányúlnom a hétvégén, amikor is szombati munkavégzés miatt jegyet kellett vennem (máshol van a hely, oda már nem tudok gyalogolni).

Ezt a levelet is titokban írom innen bentről, mert elvileg nem használhatjuk az internetet, de egyszerűen muszáj legalább leírnom ezt az egészet, otthon már nincs számítógépem, az is veszendőbe ment. Kölcsönt nem ad bank, mert alkalmival mire is adna, ismerőseim messze élnek és ők sem tehetik meg, hogy csak úgy másoknak hitelezzenek, hiszen ők sem élnek valami nagyon jó módban. Így most csak abban bízom, hogy a héten valami csoda folytán mégis hozzájutok legalább a 2 hónappal ezelőtti fizetésemhez. Az is csak tűzoltásra lenne elég, de legalább a számlákat ki tudnám fizetni és ha szerényen is, de enni tudnék. Fogalmam sincs, miként fogom magam innen felépíteni újra, édesanyám és édesapám, ameddig éltek, minden más volt, de tavaly tél óta, amikor anyukám is elment, minden összedőlt. Persze, én azt hittem, ha a munkahelyem stabil lesz, megállok a lábamon, de arra nem számítottam, hogy bekerülök egy mókuskerékbe. Gondolkodtam külföldi munkán, de nincs tőkém, munkahelyváltáson, de az is idő és még keresni sincs lehetőségem, örülök, ha hetente pár percre fel tudok jönni az internetre itt. Mások most nyaralnak, pihennek, én pedig nem tudom, mit tehetnék. Nem irigylem őket, csak félek, hogy most az alapvető szükségleteimet sem tudom kielégíteni (étel, utazás, lakhatás).

De azért nagyon remélem, hogy lesz még jobb is. Nem szoktam feladni és most sem fogom. Szép napot mindenkinek!

A.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr637680858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2015.08.05. 18:15:33

Az hogy mit dolgozol, milyen végzettséggel, hol, miért nem próbáltál valami mást nézni amikor a közvetítőnél nem fizetett a cég, és miből gondoltad hogy neked majd fog, valahogy kimaradt. Ez így egy nagy, kövér, kerek 0.

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2015.08.05. 18:42:37

Menj el az önkormányzathoz, ott különféle okokon jogosult lehetsz támogatásokra, gáz, villany, lakhatás, stb. Kérj részletfizetést az elmaradt rezsidre. Ha bojlerod van, kapcsold le a melegvizet.

mikober 2015.08.05. 19:07:35

Ehhez had írjak egy kicsit én is. A 2 hónap semmi. Dolgoztam egy nagy nevű IT cég bp-i áruházában. Az utolsó 1 év mondhatni vegetálás volt, de folyamatosan fizettek, és a céget meg akarták tartani. Aztán az egyik reggel az üi. telefonált, hogy húzzuk le a rolót mert nem nyitunk ki. A kilépés 12 év után mínusz 300ezer. A végkielégítést nem fizették ki. Rövid keresgélés után sikerült az egyik mobil szolgáltató partnerénél elhelyezkedni. Itt 1 1/2 évig minden ment rendesen. Sőt minden teljesen hivatalosan ment, bejelentett rendes fizetés + juttatások. Majd bejelentettem hogy leköltözök Fehérvárra. Pénteken elköszöntem a kollégáktól, üi-től, hogy hétfőn jövök. Hétfőre a cég eltűnt. Ott voltak a kollégák velem, és nem tudtuk mit tegyünk, mert az irodát is kiürítették amit béreltek. 2 nap alatt. Lementünk az üi. lakására, aki elkezdett hitegetni. Mivel a kilépő papírokat nem adta ki nem tudtunk elmenni sehova, hiszen bevoltunk jelentve. 2 hónap után a MÜBír. fordultunk akik fél év után hoztak egy ítéletet. A bért a bérgarancia alap fizette ki, de kilépő papírom azóta sincs. Most közfogis vagyok, úgy hogy 47 évesen a kutyának nem kellek. Vagy öreg vagyok, vagy túl sokat dolgoztam egy helyen, vagy túlképzett (szakmunkás végzettséggel). Na had ne folytassam. 2 gyerek + feleség, akivel direkt azért vállaltuk a költözést is, mert beakartuk jelenteni mellém. Most itt vagyunk megfürödve, és keresünk 2-en 137 ezret. Élj meg belőle 2 gyerekkel akik kisiskolások. Nem tudom hogy veszem meg a füzeteket. A gyerekeknél havonta ruha csere van, mert nőnek folyamatosan.... Na befejeztem.

micsoda? 2015.08.05. 19:13:35

Zaklatott a posztíró, érződik az írásán. Van itt jóindulatú tanácsot adó, remélem él vele.

WilburSmith 2015.08.05. 19:28:31

LOL. Köszi a kamublogot. Csórika megkaparint titokban egy interneten lévő gépet, és majd a szegényblognak áll neki levelet írni olyan megfogalmazásban, hogy azt bármelyik középosztálybeli ember is megirigyelhetné. Nem ám munkát keresne, facebookozna, ismerőseivel váltana levelet. Valahogy megtalál egy ismeretlen blogot, és még levelet is ír neki. Aki csóri az nem fecsérli ilyenre a drága internetidőt.

Ez kamu. És ez nem feltételezés, hanem tény. Köszi ezt a demoralizáló szart. Mi a célod vele blogger? Ezzel akarsz pénzt keresni? Gusztustalan.

tavolirokon2 2015.08.05. 19:36:40

Pedig van amit erdemes feladni, peldaul ezt a munkahelyet.

Despota 2015.08.05. 19:40:12

@WilburSmith: Feltétlenül. Így is rongyosra keresem magam a blogjaimon, egyel több már nem számít. Pont ugyanannyi belőle a bevételem jelenleg, mint a többiből, vagyis semmi :) . Az, hogy számodra ismeretlen a blog, magánügy, nem ma indult és nem 2 levél érkezett eddig, szerencsére az indexen keresztül már sikerült néhány emberen segíteni. Szóval a célok remélem világosak. Szép napot!

[medi@slag] 2015.08.05. 19:51:11

@WilburSmith: valóban kicsit fura a dolog, ugyanakkor nem olyan nagy sztori ez hogy érdemes lenne kamuzni miatta. Meg azért annyira nem irodalmi stílus ez, vagy az hogy tud helyesen írni, értelmesen fogalmazni, szerinted csak agysebész lehet? :-)

Ha a sztori valós, akkor kitartást a srácnak (lánynak?) !

derrickfelugyelo 2015.08.05. 19:52:43

@midnight coder: miért érdekel, hogy mit dolgozik, milyen végzettséggel? Mennyire van ennek relevanciája a történetben? Esetleg tudnál neki ajánlani munkahelyet, mert akkor inkább azt kellett volna írnod a nagy kövér, kerek nulla magyarszokás-fikázás helyett. Miért nem próbált valami mást? Ezt komolyan írod? Gondolom nem itthon élsz.

WilburSmith 2015.08.05. 20:09:31

@Despota: Csak annyit írj légyszíves, hogy ezt a levelet tényleg az a szegény személy küldte el neked, aki hetente csak pár percre tud felmenni az internetre. Írd ide, hogy amit a levél állít, az 100% igazság.

aleb19 2015.08.05. 20:17:32

@WilburSmith: csak a szokasos hergelo es uszito libsi fakebloggok egyike, ezeket ezert fizetik ...ugyanis ha felsz, idege,s duhos vagy akkor irracionalis donteseket hozol es tobbet vasarolsz
sok ilyen blog letezik

WilburSmith 2015.08.05. 20:24:41

@aleb19: Engem nem érdekel, hogy libsi, vagy bigott keresztény, vagy akármilyen párthoz is tartozó. Aki képes ilyen demoralizáló fikciót leírni, hogy valóságként hitesse el, az nem ember. Ráadásul mindezt ingyen teszi, pénzt sem kap érte (ami nyilván szintén akkor hazugság, mint maga az iromány). Hogy kel fel reggelente az ilyen ember? Hogy néz tükörbe?

lavór 2015.08.05. 20:56:26

Stoppolj, el innen!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.05. 21:16:49

Nem mondom, hogy nem fordulhat elő olyasmi, ami a levélben áll (sőt biztos előfordul, magam is hallottam pofátlanul nem fizető munkahelyekről), de ettől függetlenül a levél maga nekem erősen kamuszagú.

Az az érzésem, hogy a posztoló egy létező problémát egy kamu levéllel akar szemléltetni.

eccerüvagyok 2015.08.05. 21:54:37

...Van az úgy, hogy az ember legszívesebben arcul csapná a buta, rosszindulatú, mindenkinélokosabb megmondóembereket. De egy úriember nem tesz ilyet.

midnight coder 2015.08.05. 22:51:12

@derrickfelugyelo: Mert ezek elég lényeges kérdések. A post elkövetője semmi konkrétumot nem közölt, csak azt, hogy szar neki. Ez bizony elég jó eséllyel kamu sztori, abból is a szarabbul megírt.

szamaritánus 2015.08.05. 23:03:29

@Despota: nem ez lenne az első kamuposztod.

Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke 2015.08.05. 23:10:44

@aleb19: Akkor ezért riogat a bevándorlókkal a fidesz is? :D

Ha félsz, többet vásárolsz? :D

Jézusom, ezen besírtam. :D

aleb19 2015.08.06. 09:08:44

kisbutus a politikai marketingben a tobblet vasarlas/szavazas nem ertelmezheto
a politikai rettegtetes celja, hogy a tomeg ne gondolkozzon es irracionalis dontest hozzon...es ez sajna mukszik

2015.10.28. 18:08:00

@tavolirokon2: Én meg inkább az albérletet adnám fel és költöznék be a nem fizető munkahelyemre, hogy lelakjam a ki nem fizetett bért.
süti beállítások módosítása