Így spórolj, ha szegény vagy!
2015. március 03. írta: Despota

Így spórolj, ha szegény vagy!

euro-krise-griechenland-ist-sparen-339793_e.jpg

Olvasónk praktikus tanácsokkal lát el minket és megosztja velünk saját spórolási szokásait. Ti hogyan takarékoskodtok?

Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !!

Az alábbi témákban várjuk a leveleket:

  1. Elszegényedés
  2. Kilátástalanság
  3. Spórolási tippek
  4. stb.

Kedves Mindenki!

Nem untatnék senkit azzal, miként lettünk mi is az egyre népesebb szegény-tábor tagjai, viszont mi még megpróbálunk valahogy elevickélni a rengeteg nehézség közepette. Egy fizetésből, meg a gyerekek után járó pénzből azért mindent nagyon alaposan át kell gondolni. A hónap elején ezért mindig leülünk a férjemmel és első körben megbeszéljük a havi menüket, vagyis miket fogunk enni majd a hónap folyamán. Eleinte ez nagy fejtörést okozott nekünk, és csak egy hétre előre terveztük meg, de aztán rájöttünk, hogy kis kutakodással és fifikával simán ki lehet találni akár 30-31 napra is az ételeket, ráadásul közös programnak sem utolsó.

Amikor ezzel megvagyunk, természetesen csinálunk egy megközelítőleg pontos kalkulációt az épp aktuális hónapra. Első a számlák, azzal nagyon nem szeretnénk elúszni. Majd következnek a gyermekekre szánt kiadások, végül az ételek, tisztítószerek és minden olyasmi, ami még kellhet. Utazásra csak nekem kell a bérlet, a férjem költségeit szerencsére fizeti a cég. Amikor mindezekkel megvagyunk, megpróbálunk betervezni 1-1 luxus kiadást is, mint mondjuk havi egy kisebb kirándulás, vagy program a gyerekeknek. Nincs mindig keret rá, de azért igyekszünk. A ruházkodás szokott még elég megterhelő lenni, mivel a gyerekek még picik, mindent hamar kinőnek, de szoktunk csereberélni, édesanyám is meglepi őket ezzel-azzal, de azért meg szoktuk érezni, ha valami új kell, előfordul, hogy teljesen úgy költségvetést kell készítenünk.Annak az egynek örülök igazán, hogy hitelünk nincs, hála Istennek. Ha volna, egyszerűen képtelenek lennénk fizetni.

moneysaving.jpg

Két dolgot tudnék még szívből ajánlani azoknak, akik spórolni szeretnének, vagy nincs más választásuk. Minden hónap elején különítsenek el 5-10 ezer forintot előre nem várható eshetőségekre. Legyen ez egy olyan alap, amihez nem nyúltok hozzá, csak tényleg végszükség esetén. Bármikor beüthet a baj, ha kevés pénzből kell kijönnünk, akkor lazán megeshet, hogy 20-a után már csak aszkéta önmegtartóztatással húzzuk ki a következő fizetésig és ha valami sürgős fizetni valónk lesz, nem lesz miből. Én mindig így csinálom és nagyon megnyugtató tud lenni, hogy van vésztartalék. A másik, hogy írjatok fel minden kiadást. Ha egy csokit vesztek útközben,azt is, így sokkal jobban követhető, hova "tűnik" az a fránya pénz. És ha vásárolni mentek, szigorúan listával induljatok neki és ha lehet, tartsátok is magatokat az abban foglaltakhoz.

Amivel mi még spórolni szoktunk, az az energiatakarékos izzók. Sokan még ma is rácsodálkoznak, amikor ezt említem nekik. "De hát az drága." Persze, nem annyiba kerül, mint a hagyományos izzó, de nem is megy tönkre egy hónap után, így sokkal jobban megéri az árát. Másfél éve használunk az összes szobában energiatakarékos izzót, és tényleg visszakövethető, hogy mennyire hasznos. Mi sokat megtakarítunk vele. A lényeg, hogy ha szegény az ember, spóroljon, ahol csak tud, mert másként nem megy. Köszönöm, ha kiteszitek, várom a hozzászólásokat és esetleg mások ötleteit is.

Anna

Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !!

Az alábbi témákban várjuk a leveleket:

  1. Elszegényedés
  2. Kilátástalanság
  3. Spórolási tippek
  4. stb.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr157236207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bisop 2015.03.04. 10:03:03

Anna, sajnálom, hogy itt kellett megosztanod a tapasztalataid és a tippjeid, mert azt jelenti, hogy te is tagja vagy a pénzügyi zsonglőrök és bűvészek népes táborának. Ezt te magad is megállapítottad.
És jobb, ha tudod nem untatsz. Ha megírod, és elmondod te is, akkor erősíted te is azt a tényt, hogy a mai fizetések a közelében sem járnak az elégségesnek és a közelében sem járnak annak, amiből egy családot tisztességgel el lehet tartani.
Mindenkinek vannak trükkjei amivel túléli a hónapot ! Némelyik tisztességes, némelyik nem annyira !
És én már nagyon unom !
Én egy becsületes ember vagyok és szeretném, ha ezt taníthatnám a gyerekemnek is !

De megint csak meg kell álnunk egy szóra.
És nem feledve, hogy esetleg sokaknak hasznos lehet az ilyen és hasonló felvilágosító ötletbörze.

Még mindig ott tart sok magyar, hogy "hát kis pénz, kisfoci", "ez van ebből főzünk", "nyújtózkodj amíg a takaród ér", stb bölcseletek !
Kvázi ignorálják, vagy ha nem is de szemlesütve elfogadják, hogy "ez van ezt kell szeretni" !
Ne értsd félre a kommentem, neked írom, de nem neked szól.

Megint felteszem a kérdést ! Egy becsületesen dolgozó családnak, szülőnek, miért kell "fifikával", lemondással, trükközéssel kibekkelni hónapról hónapra, rettegve a váratlan eseményektől, amik
rombadönthetik az egész jólmegtervezett miskulanciát ???? Mi lesz, ha a gyerekek nagyobbak lesznek ?

Miért járunk szavazni ? Mikor hoztak olyan törvényt a parlamentben, ami célozza ennek a lehetetlen állapotnak a megszünését ?
Csak azért járunk a szavazó fülkébe, hogy kejelöljünk néhány leendő multimilliomost a listáról ?
Nem tudom, hogy vagy vele, de nekem ebből elég volt !
Igen is, követelem, hogy az aki bejutott a parlamentbe az értem, érted és mindannyiunkért dolgozzon, robotoljon, harcoljon !
Szeretném érezni végre a saját bőrömön, hogy az "ország jobban teljesít " !!!!!

Mikor melyik államtitkárnak, miniszternek, kell bármikor is bármiről lemondania, hogy kijöjjön a matek hóvégén ???? Akkor, nekem miért kell ??? Csak mert nem indultam a helyi választásokon ???
Ezen ne múljon ! Tavaly sokan megtették brahiból ! Bejött !
Sokszáz millió forintom, forintod bánta !!!
Blinkre indultak, felmarkolták az állami támogatást és huss !!! Egy fillért nem látott vissza belőle a kassza !

Ezt is én fizettem, meg te és mindannyian fizettük !

Mikor jön végre egy olyan kormány, aki végre az én és mindannyiunk érdekében hoz törvényeket ????
Svájc a bankjaival a külföldiektől szedi el a pénzt, Szlovákia a sí terepeivel külföldiektől szedi el a pénzt, Németország az autógyáraival és exportjával a külföldiektől szedi be a pénzt, a tengerparti üdülőhelyek a külföldiektől szedik el a pénzt,....stb lehetne sorolni megint a végtelenségig.
Magyarország az, aki SZJA-val, traffipaxal, közterület és parkolási felügyelettel, (magánfizető parkolókkal), ÁFa-val, jövedékiadóval tölti fel az államkasszát.
Persze ezekből van külföldön is, csak valahogy a mérleg nyelve áll másként.

Mikor jön egy törvény, ami szavatolja, a normális munkaidőt és normális fizetést ?
Mikor lesz végre valóban fontos a család, az ember ! Vagy, mi is volt itt a legfőbb érték egykor ???
Csak le kell ülni egy asztalhoz és elő kell venni a matekot.
Papír, ceruza és leírni, hogy mire van szüksége egy családnak egy hónapban !
És végre félre tenni a NAGY MAGYAR ARCOT és becsületesen felírni a lapra mindent az utosó fillérig !
Na, és akkor ez legyen a minimálbér !
Ja, ha valakinek nem tetszik ?
Akkor csak azt tudom mondani, amit a miniszterelnök úr is mondott :
" EL LEHET MENNI " !!!
Hála istennek nincsenek, háborúk magyarországon, jellemzően jó a közbiztonság, mi vagyunk a kelet kapuja, kapós hely vagyunk, tranzit ország, mindig lesz aki tovább viszi a boltot.
Csak meg kell végre követelni, hogy az életszinvonal értelmezhető legyen annak, aki végig dolgozza az életét.

Nem ördöngősség, bár lehet, hogy alapjaitól kell felforgatni az egész rendszert, de mint olyat ezt nem érdemes tákolgatni ! Az egész egy romhalmaz ! Korrupció és fekete pénzek nélkül az egész úgy omlana össze, mint egy kártyavár !
A kiskapuk és a trükközés tartja össze az egészet !
És az, hogy mind ezt a szegényember cipeli a vállán !

szocske_ 2015.03.12. 12:52:12

a fő probléma, hogy aki szegény, hosszabb távon is csak abban tud gondolkozni, hogy spóroljon.
Pedig ezzel a mentalitással nem fog előbbre jutni.
Mindenképp abban kéne gondolkozni, hogyan tud bevételt növelni, persze közben a spórolást egy ideig nem elengedni, így lenne pénz olyan beruházásokra, amivel hosszabb távon spórolna.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, pl:
- lépjen be egészség/önsegélyező pénztárba. Ha fizet szja-t, máris 15-20%-kal olcsóbban kap gyógyszert, és csomó mindent ami gyerekneveléshez kapcsolódik. Persze ehhez kell legalább pártÍzezer forint tartalék, mivel min. néhány hétig parkoltatni kell a pénzt a pénztári számlán és az adóvisszatérítés is csak évente egyszer jön be.
- vegyen olcsó üveggyapotot és terítse a padlásra. Már 350Ft/m2 áron is hozzá lehet jutni, tehát egy 100m2-es ház esetén összesen 35ezres beruházás. Munkadíj nincs, 1 nap alatt le lehet teríteni. Egy rosszul szigetelt házban az első télen behozza az árát.
Persze aki egyik napról a másikra él, annak ez is komoly beruházási összeg, ezért kell bevételt növelni. El kell menni másod/harmadállásban dolgozni, és az ott szerzett pénzt nem elkölteni, hanem beruházásra elkülöníteni.
Ami nagyon fontos, hogy pl. a fűtés megtakarítás ne folyjon be a költségvetésbe, félre kell tenni és a következő télre megduplázni a vastagságát.
A 3. téltől már akkora összeget takarít meg a födém szigetelése, amiből érdemes kötni kell egy lakástakarék megtakarítást, amire állami támogatás jár.
Ezen 4 év alatt simán összejöhet annyi, amiből kijön a homlokzati szigetelés, így még tovább csökken a fűtésszámla.
Így 6 év után az eredeti fele lehet a fűtési költségünk, és a teljes beruházás, amit önerőből nagy nehezen össze kellett kaparni, 35ezer Ft volt! (hiszen a 2. réteg födémszigetelés és a homlokzati hőszigetelés árát már a kezdeti beruházás által eredményezett megtakarítás fedezte!)

szocske_ 2015.03.12. 12:58:55

"megpróbálunk betervezni 1-1 luxus kiadást is, mint mondjuk havi egy kisebb kirándulás"

Ha pusztán a számok oldaláról nézem, akkor egy kisebb kirándulás simán plusszos is lehet költségvetés szempontjából.
Miért is?
A posztoló azt írja a munkabajáráshoz megvan a buszbérletük.
Tehát kimenni a város szélére és elmenni kirándulni erdőn-mezőn át nem kerül semmibe.

- Ha reggel elmegy otthonról a család és csak este érnek haza, akkor nap közben le lehet csavarni a fűtés hőmérsékletét, így párszáz forintot megtakarítanak a gázszámlán.
- A kirándulásra lehet vinni otthonról szendvicseket, kétlem, hogy ezek ára több lenne, mintha otthon főznek ebédet. Vagy lehet sütni szalonnát a kijelölt helyen, ez sem drágább, mint otthon főzni.
- Rendszeres kirándulással az egész család egészségesebb lesz, így kisebb eséllyel kell költeni gyógyszerre a télen.

köröszt 2015.03.18. 10:30:16

@bisop: teljesen egyetértek Önnel. Itt változtatni nagyon szoros összefogással lehetne, nem értem, hogy mire vár a magyar nép. Szégyen, hogy a lakosság nagy része éhbérért dolgozik (minden korosztály). Szégyen, hogy ilyen "vezetőink" vannak. Régen a hatalmon lévők "nyilvánosság" nélkül loptak! Ma már nyíltan! Nem is titkolják. Mi meg próbálkozunk megélni. Mire várunk? Miért nem tudunk hathatósan fellépni? Meddig lehet így élni?

bisop 2015.03.22. 13:28:48

@köröszt: Köszönöm és örülök, hogy van olyan, aki egyetért velem. Sajnos az én álláspontom pacifista, ezért intenék mindenkit nyugalomra. Lévén, hogy büszke vagyok arra, hogy itthon békés nép él. Nem kívánnám sem magamnak, sem másoknak, hogy külföldi példák szerint lángokban álljanak a városok. Inkább azt szeretném, ha a parlamentbe bekerült és költségvetési intézményeink élén állók is büszkék lennének erre ! Büszkék és HÁLÁSAK !!! Mert semmi sem tart örökké ! És ennek megfelelően gondos gazdaként őriznék a közös vagyont, abból gazdálkodva mindannyiunk javára !

vulgarian · http://vulgarian.blog.hu 2015.11.03. 10:46:38

Èn a telefonszámlámat csökkentettem a negyedère egy tanácsadó cèg közreműködèsèvel. Ajánlom mindenkinek. vulgarian.blog.hu/2015/11/02/tul_magas_a_telefonszamlad

Almandin 2015.11.03. 19:26:31

@vulgarian: A telefonköltségek csökkentésére én is tudok módszert ajánlani: nem kell sokat mobilozni, amikor csak lehet, használjuk a vezetékes telefont. Ma a legtöbb vezetékes szolgáltató nagyon olcsó vezetékes telefonálási lehetőségeket kínál. Pl.: van, ahol ha ugyanattól a cégtől veszed az internetet és a tévé-előfizetést, ingyenes vezetékes telefonálást kapsz vele időkorlát nélkül. Természetesen, csak ha vezetékes számot hívsz. Így megoldható, hogy a mobilját csak feltöltőkártyával látja el az ember, és főleg hívásfogadásra használja. Hívást csak akkor indít, ha muszáj. Így egy 3-4 ezres feltöltés akár egy évig is elég. A vezetékes telefonszámla meg csak akkor növekszik, ha mobilszámot kénytelen az ember valamiért felhívni. Tapasztalatból beszélek, mert kipróbáltam. Régen előfizetéses mobilom volt, kb. havonta mobiloztam el annyit, mint ma 8-9 hónap alatt. Egyébként amikor ezt kitaláltam, nem is voltak anyagi nehézségeim, csupán rájöttem, hogy mennyi mindenre költhető az a pénz, amit eltelefonál feleslegesen az ember. És még így is van olyan, hogy rajta van a telefonszámlámon: vezetékes irányba beszéd az elmúlt hónapban 1110 perc, ára:0 ft.
Vagy akit nem zavar, hogy mindenki benézhet a lakásába, annak tudom ajánlani a skype-ot.

Almandin 2015.11.03. 19:36:01

@vulgarian: Most látom, hogy ez egy burkolt reklám. Mindenesetre ügyes. Az ügynök nyit egy blogot.
Lehet, hogy most a pokolba kívánsz engem, mert ismertettem egy még olcsóbb módszert, amit csupán az én józan paraszti eszem szült a világra.

vulgarian · http://vulgarian.blog.hu 2015.11.03. 20:00:31

@Almandin: hehe, nem vagyok a cèg ügynöke. :)
Egyszerűen ez az első bejegyzèsem, ès mondom tèmába vág. Èn nem sokat vagyok otthon. Nekem sajna csak a mobiltelefon a megoldás. Ès ezzel sokat meg lehet spórolni. Ha már 1 embernek segítettem, örülök.
süti beállítások módosítása