Húsvétkor éhezni fogok
2015. április 04. írta: Despota

Húsvétkor éhezni fogok

easter.jpg

Olvasónk húsvétkor egyedül van és 175 forintból kénytelen átvészelni az ünnepet, mert ennyi maradt a tartalék pénzéből, a cége pedig, ahol korábban dolgozott, nem hajlandó elutalni neki az utolsó bérét.

Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !!

Az alábbi témákban várjuk a leveleket:

  1. Elszegényedés
  2. Kilátástalanság
  3. Spórolási tippek
  4. stb

Kedves Mindenki!

Először is engedjétek meg, hogy nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánjak nektek! Nekem sajnos idén nem lesz felhőtlen, minthogy a munkahelyemet elveszítettem még februárban és a cégem, ahol dolgoztam, nem tudta kifizetni az utolsó havi béremet. lehet, hogy nem is akarta, mert azóta csak hitegetnek. Már ötödször tolták ki a kifizetés idejét, ezúttal jövő hét keddet ígérték, de már ebben sem nagyon bízom. Mivel minimálbérért dolgoztam, gondolhatjátok, mennyi tartalékom volt, mostanra semmi sem maradt. Ma nagypéntek van, keddig maradt 175 forintom. Jó vicc, igaz? Én nem tudok már nevetni rajta. Egyedül élek, szerencsére van egy kis faházam, de a számlákkal rendesen el vagyok maradva, kérdés, mikor kapcsolnak ki mindent. Remélem az ünnepek alatt még nem. Nincsenek rokonaim, 27 múltam, mindenki meghalt körülöttem. A barátaim mind távol élnek tőlem, senkire sem számíthatok, még kölcsönt sem tudok kérni.

175 forintból kell kihúznom minimum keddig, aztán ki tudja, ha megint nem fizet a volt munkáltatóm, akkor elképzelni sem tudom, mi lesz velem.Kiettem a hűtőt, tök üres, se vaj, se kenyér, a többiről nem is beszélek. Most elmegyek és próbálok beszerezni néhány zsömlét, majd azt elmajszolom vízzel, mert más nincs. Maximum korogni fog a gyomrom, keddig csak kibírom. De ha akkor sem utalnak, akkor aztán megnézhetem magam.

sad-man.jpg

Kérni, koldulni nem tudok, lopni nem megyek, a saját pénzemet szeretném megkapni, és persze új munkahelyet találni sürgősen. Szerencsére már van pár interjúm a következő hétre, mert most abban a helyzetben vagyok, hogy mindent elvállalok, ha a mosogatásnál kellek, akkor azt. Az sem nagyobb szégyen, mint munkanélkülinek lenni. Sajnos végkielégítésre és álláskeresésire nem voltam jogosult, így semmiféle gyors juttatást nem kaphattam. Folyamatosan vártam, hogy a pénzemhez jussak és azzal a következő állásomig és a következő fizetésig valahogy kihúzzam, de teljesen palira vagyok véve. Őszintén szólva el vagyok keseredve, de ne értsetek félre, nem az éhezés miatt. Korábban, amikor gyerek voltam és még éltek a szüleim, nélkülöztünk akkor is. Volt, hogy hónapokig nem volt áram és meleg víz és étel is csak szűkösen. Együtt tudok élni vele. De most azért kerültem ilyen helyzetbe, mert a volt cégem nem akarja odaadni, amiért megdolgoztam. Remélem azért kedden tényleg betartják, amit utoljára ígértek és azt is, hogy újra munkába tudok állni.

Köszönöm, hogy leírhattam nektek, és még egyszer nagyon boldog húsvétot kívánok! Remélem nem kedvtelenítettem el senkit. Ne sajnáljatok és nem kuncsorogni akartam, csak itt vagyok egyedül az örökölt kis házikómban, távol mindenkitől és így olyan, mintha mégsem lennék annyira egyedül.

András

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr387338522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bibi bibi 2015.04.04. 14:18:05

Más meg nem talál ember aki 5-10 e forintért dolgozna egy napot. Igaz nem mosogatás.
Hozzon a húsvét szerencsét és találjatok egymásra!

ö...mikó? 2015.04.04. 14:27:42

Uhh, kemény vagy. Nem lehet mit írni...

saliati 2015.04.04. 14:41:20

Próbálj valami munkát keresni valamelyik közösségi portálon, hátha összejön valami. Nem tudom elképzelni, hogy így tavasszal esetleg valami kerti, vagy ház körüli munka ne volna (ha Szeged közelében vagy, már tudok is). Nagy az ereje a közösségi oldalaknak. Hátha. Sok sikert!

bibi bibi 2015.04.04. 15:29:30

Nem mondom hogy kamu, de mondjuk egy kitalált történet vitaindítónak.

Jellemző hogy az emberek éhesen kommentelnek, netezgetnek? (nem éhezek, de otthon nincs netem) "csak itt vagyok egyedül az örökölt kis házikómban, távol mindenkitől"

Én azt hiszem kiraknék pár ragacsot így tavasszal mi mindent vállalok.

micsoda? 2015.04.04. 15:34:07

Szerencsére nem minden munkáltató ilyen lélektelen. Kisvárosunkban péntek délelőtt, a bevásárlók tömege tolta a dugig megrakott kocsikat. Cigány, és nem cigány. Valószínű ők megkapták a bérüket.
Ilyen fiatalon annyi, de annyi lehetőséged van, csak egy kicsit legyen több akaratod. Ez a 175 forintos sztori, beteg vagy idős emberre illenék.

bibi bibi 2015.04.04. 15:58:33

@micsoda?:
Fiatal nem lehet beteg?
Igaz nem írta.

Netuddki. 2015.04.04. 16:02:16

Szerintem kamu. Olyan nincs ebben az iliberális államban, hogy a keményen dolgozó kisemberek ne kapnák meg a bérüket amiért megdolgoztak...

Girhes 2015.04.04. 16:27:01

Ha megvan a poszter elérhetősége, kérném. Köszönöm!

szandrak 2015.04.04. 18:28:48

Poszter elérhetősége??

zobod 2015.04.04. 18:51:47

Ha kedden sem kapod meg a pénzt, akkor a helyi kormányhivatal jogsegélynyújtó szolgálatát kellene megkeresni, és hivatalos útra terelni az ügyet. Illetve, ha már a kormányhivatalban jár, akkor a munkaügyi felügyelőséghez is érdemes bemennie, elmondani sérelmét. Nem szép dolog, de az sem szép, ahogy vele bántak.

Netuddki. 2015.04.04. 19:10:25

@zobod: Mi nem szép? Ha kirabolnak akkor nem teszel feljelentést mert az olyan spiclis dolog?

dr. saint555 2015.04.04. 19:46:15

@szandrak: Posztoló elérhetősége engem is érdekelne. Ha a közelemben él (Békés megye), talán tudnék neki gyorsan segíteni az ünnep átvészelésében.

Handris 2015.04.04. 19:47:20

Sziasztok. Köszönöm a kedves emaileket. Az internetet wifiről tudom fogni, szabad kapcsolat egy használt telefonról. Ha érne valamit, most eladtam volna. Beteg nem vagyok szerencsére. Dolgozni szeretnék és a béremet. De még megvagyok.

dr. HáziMacska 2015.04.04. 20:42:49

@bibi bibi: Hol van az irva, hogy a iro othonrol irta ezt a dolgot, es onnan is kuldte el? Szamodra teljesen elkepzelhetetlen hogy konyvtarbol vagy hasonlo irta?
Masreszt, oszinten szolva, ha en lennek ilyen helyzetben akkor inkabb a netet valasztanam, mint hogy egyek, nem azert, hogy kommentelgessek, hanem mert ott meg lehet allast keresni, es egy email elkuldese lenyegesen olcsobb, mint telefonalni?
Mondjuk, mindig is "szerettem" ezt a "a szegeny haljon ehen szep csondben, mi az, hogy a neten hirdeti, hogy szar neki?" hozzallast.

zobod 2015.04.04. 20:50:10

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: ne legyél már demagóg, nem kirabolták, hanem visszaélnek az empátiájával, türelmével, és kiszolgáltatott helyzetével.

Timea Anna Kecske 2015.04.04. 20:53:38

Szia! Merrefelé laksz? Biztosan többen tudnánk segíteni neked, ki étellel, esetleg munkaajánlattal. :)

Nagyszabi 2015.04.04. 21:03:20

elérhetösége engem jmis érdekelne!

Nogu 2015.04.04. 21:08:55

merre elsz, melyik megye?

emzéperiksz 2015.04.04. 22:53:02

Bocs, de én igen is sajnállak, mert kurvára megszívattak téged, és azt tanácsolom, sose szégyellj segítséget kérni, ha arra van szukseged!

Prinzessin Erbsen 2015.04.04. 23:24:28

Ezt hivjak a katolikusok égbekiáltò bűnnek. De komolyan. Ez alol nem lehet feloldozast adni.
Meg egy ilyen van:özvegyek es árvák nyomorùsàgának megnegyobbitasa.( az elso a munkasok bérének igazságtalanul valò vissza tartása)
Munkaadod tuti a pokolra kerül ,duplán is.
De gondolom ez téged most kevéssè vigasztal.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.05. 07:58:38

Ilyen a szabadpiac, néha a munkaadó nem fizet.

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2015.04.05. 09:01:19

Sovany vigasz, de ismerosom is igy jart, hianyszakmaval es Svedorszagban. Az utolso fizetes mindig olyan mint a kutya vacsoraja, mert ugyan mit veszithet a ceg, ha nem fizeti ki?

Karipapa01 2015.04.05. 11:36:00

A posztoló a munkáltatóra a problémák ellenére még mindig azt a kifejezést használja, hogy a "cégem", nem pedig azt, hogy "mocskos gazember bagázs". Ebből arra következtetek, hogy még most is valamilyen szeretettel, empátiával gondol a megszűnt munkahelyére amit magáénak is érzett és a volt munkáltatójára. Ők viszont a "basszunk ki vele", vagy "leszarom" stílust részesítik előnyben. Talán ezért is szimpatikus az írás és kelt a kommentelőkben empátiát. Ugyan segíteni nem tudok, de szívből kívánom, hogy mihamarabb megoldódjon a problémája.

Almandin 2015.04.05. 15:47:56

@Prinzessin Erbsen: Valóban nagy bűn. Én leperelném a gatyáját is a munkáltatónak.
Viszont a katolikus egyház miért pont ezt tette be az égbekiáltó bűnök közé? Többek közt ezért nem hiszek már a katolikus vallásban, nem lehet kijelenteni, hogy valaki tuti a pokolra kerül (ha van egyáltalán olyan). A pedofil gyerekgyilkosokkal pl. mi a helyzet?
Azért nem vagyok vallásos, mert a tételes vallások logikátlanok és bizonyíthatatlanok.

Prinzessin Erbsen 2015.04.05. 16:40:40

@Almandin: szerintem azért, mert már Jézus idejében is problémák voltak a bérfizetéssel.
Egyébkén a mózesi parancsokat megszegőket 90%-ban a Btk is büntetni rendeli.
A többit, mint pl a hét főbűnt ma sem tartja senki erénynek, kevélység, torkosság, bujaság, nagy képű fasz, kövér disznó, vagy egyszerűen csak kurva. Tehát meg van erre a most is a kázus.
Egyedül talán ezt az égbekiáltó bűnt lehet megúszni, de amig 200 forintos internet adóért az utcára mennek a magyarok, ennek büntetését még csak nem is követelik soha semmilyen kormánytól.
Úgy látszik ez nem olyan fontos a népeknek. Mert ha az lenne, akkor utcára vonulva követelnék ennek a megbüntetését.

encir 2015.04.05. 19:24:10

Prinzessin igazad van, az igazán lényeges dolgokban nincs összefogás (pl. jó erős szakszervezet). Egyébként munkáltatónak pár sort írni és szigorúan tértivevényes levélben feladni csodákat tesz.

Almandin 2015.04.05. 20:32:51

@Prinzessin Erbsen: Szerintem ez lehetett az alapja:
hu.wikipedia.org/wiki/Rerum_novarum .
Amúgy szimpatikus, hogy a katolikus egyház felemeli szavát a kizsákmányolás ellen, de ez a módszer (kárhozattal fenyegetés) eléggé érzelmi zsarolás-szagú. Lehet, hogy azt gondolták, hogy a katolikus cégtulajdonosok majd annyira megijednek, hogy utána majd mindenki becsülettel kifizet mindenkit? Ez kissé naiv gondolat. Másrészt azért egy szadista sorozatgyilkos vagy pedofil nemi erőszaktevő sokkal nagyobb bűnt követ el, ők kaphatnak feloldozást?
Egyáltalán, honnan vette az egyház, hogy pont emiatt jut valaki a pokolra? Szerintem néhány főpap a hasára ütött, hogy találjuk ki, hogy ez égbekiáltó bűn, a hívek úgyis beveszik.

Prinzessin Erbsen 2015.04.06. 06:01:10

@Almandin: Jézus példabeszédei itt-ott horror történetek, bár ha a kékfényt nézed lehet vele párhuzamot vonni.
Az emberek nem változtak 2015 éve szinte semmit. Ugyan azokat a szemétségeket követik el egymás ellen csupán a technika kifinomultabb.

pirimogyoró 2015.04.06. 12:21:00

@Girhes: Nekem is adjátok meg! Én is segítenék egy kis élelmiszerrel!

pirimogyoró 2015.04.08. 12:06:43

Csomóan kértük a posztoló elérhetőségét, de nem történt semmi. Így már én is kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a fele sem igaz.
Hiszen önként ajánlkozó, segíteni akaró emberekről van szó. Nem kell a segítség?
Oda se neki! Akad sok más, aki szívesen elfogadja. Épp most olvastam egy szörnyű cikket a sonline oldalán. Azóta is borzadok. Odaküldöm azt is, amit ideszántam.
További szép napot!

Despota 2015.04.09. 09:01:44

@pirimogyoró: Mindenkinek az elérhetőségét továbbítottuk, aki emailben felvette velünk a kapcsolatot. Többen beszéltek is a sráccal, utolsó tudomásunk szerint azonban nem fogadott el pénzt.

pirimogyoró 2015.04.09. 14:56:01

@Despota: Én is felvettem Veled a kapcsolatot és nálam nem jelentkezett. Ezért gondoltam, hogy ha valaki tényleg ekkora bajban van, éhes és jó szívvel a segítségére sietnének, az elég bolond lenne, hanem kapna az alkalmon.
süti beállítások módosítása