Levélírónk azt nehezményezi, hogy 100 ezer forintos lakbértartozása miatt majdnem felbontották a szerződését, miközben a milliós hátralékot felhalmozó családoknál nem teszik meg ugyanezt.
Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !!
Az alábbi témákban várjuk a leveleket:
- Elszegényedés
- Kilátástalanság
- Spórolási tippek
- stb.
Kedves blog és szegény társaim!
Néhány évvel ezelőtt majdnem az utcán kötöttem ki. Történt ugyanis, hogy az általam bérelt önkormányzati lakás bérleti díját 5 hónapon keresztül képtelen voltam fizetni, mivel éppen megszűnt az akkori munkahelyem, ráadásul egy haláleset miatt – egész konkrétan az édesapám, egyben egyetlen közeli családtagom hunyt el – az összes megtakarított pénzemtől megszabadultam. Amúgy sem volt persze sok, nagyjából 6 év alatt tudtam annyit félretenni, hogy a temetést fizetni tudjam. Így viszont a számlákra már nem futotta, köztük a lakbérre sem, a közüzemi csekkekre azért odafigyeltem, már amennyire módomban állt persze. Egy Józsefváros „szívében” elhelyezkedő félkomfortos, 1 szoba-konyhás lakásért a mai napig közel 20 ezer forintot kell kicsengetnem havonta, sajnos ez akkor túlontúl soknak bizonyult a számomra. Választhattam, hogy vagy ételre, vagy lakbérre költök, az előbbinél maradtam, ez a 20 ezer forint volt a teljes havi étkezési fedezetem. Abban bíztam, hogy amint munkám lesz ismét, akkor szépen törlesztem az elmaradásomat.
5 teljes hónapon át tartott, ameddig el tudtam helyezkedni a szakmámban, ezidő alatt nagyjából 100 ezer forintos elmaradást halmoztam fel. Úgy voltam vele, hogy nagyjából ugyanennyi idő alatt vissza is fogom tudni fizetni és nullázom a tartozásomat. Arra viszont már nem számítottam, hogy pár nappal azután, hogy elkezdtem ismét dolgozni, egy papír érkezik az önkormányzattól, amelyben közlik, felbontják az egyébként határozatlan idejű szerződésemet. Egyébként már a második hónap után, vagyis 40 ezer forintnál meglebegtették ezt egy másik levélben, de őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok. Hogy miért nem? Mert csupán a mi folyosónkon, amely egy pici része a házunknak 2 olyan család is él, akiknek önbevallásuk és elmondásuk szerint is közel egymilliós hátralékuk gyűlt össze, el lehet tehát képzelni, hogy ők hány éve nem fizetik a kötelező fizetnivalót. Vagy vegyük példának az egyik volt kollégámat, ő egy budai kerületben szedett össze kb. 500 ezer forint tartozást a lakbérrel, de őt sem vegzálták. Erre én 100 ezer forint elmaradással úgy nézett ki, mehetek az utcára.
Természetesen a levél kézhezvételét követően bementem rákérdezni a dolgokra és persze megbeszélni, mi ilyenkor a teendő, hiszen nem szívesen kerültem volna a hajléktalanok közé. El akartam intézni, hogy lehetőleg részletfizetést engedélyezzenek a számomra, ha már úgyis elkezdtem dolgozni. Itt jut eszembe az is, hogy a temetést követően természetesen benyújtottam az önkormányzat felé a temetési segély iránti kérelmemet, tekintettel arra, hogy én fizettem, közben munkanélküli lettem, de elutasították és egyetlen forintot sem adtak. Abban bíztam, legalább a részletfizetésben partnerek lesznek. Hát nem! Az ügyintéző hölgy bár végighallgatott készségesen és hümmögött is eleget, miközben beszámoltam neki a helyzetemről, végül azért kerek perec kijelentette, hogy vagy egyben kicsengetem a teljes hátralékot 7 napon belül, vagy felbontják a szerződést és azt már nem tudom visszacsinálni, ha a fejem tetejére állok sem. Én meg csak álltam ott és már nem is káromkodások jártak a fejemben, hanem a teljes kétségbeesés. Mivel ugye tartalékom nem volt, már minden mozdíthatót eladtam, hogy a munkából kiesett időszakot valahogy átvészeljem, hitelt a pár napos munkaviszonyommal nm kaphattam, teljesen kilátástalannak tűnt minden.
Végső elkeseredésemben – lepergett előttem minden, a mi kell – az egyik barátomhoz fordultam és elmeséltem neki a kálváriámat. Nálam a barátságok egyik fontos alappillére volt, hogy pénzügyi dolgokat nem kevertem bele korábban, hiszen jó néhány tönkrement kapcsolatot láttam azért a környezetemben, amely mind a pénzhez, illetve későn, vagy soha vissza nem adott kölcsönökhöz fűződtek. Ekkor azonban kivételt kellett tennem, mert éreztem, ha nem teszem, akkor onnan már nem lesz visszaút. szerencsém volt és van a mai napig, mert egy olyan barátot tudhatok magam mellett, aki nem csak a kellemes időszakokban van mellettem, de a nehéz és megoldhatatlannak tűnő szituációkban is számíthattam rá. Ezúton is köszönöm neki, remélem azért egy részét már meg tudtam hálálni azóta, persze nem azért, mert ő elvárta volna. A lényeg, hogy végül a barátom hathatós segítségének köszönhetően csak kinyögtem azt a százast és elhárult a fejem felől ez az áldatlan állapot és nem lettem végérvényesen lecsúszott tagja a társadalomnak.
Azóta is sokszor eszembe jut ez az egész és ilyenkor mindig görcsbe rándul a gyomrom. Nem igazán értem, miért az én százezrem volt az, amiért egyből ilyen szankciókat kellett kilátásba helyezni és másoknál miért nem számítanak a milliós tartozások sem. Természetesen ezzel nem azt kívánom mondani, hogy másoknál is azonnal bontsák a bérleti szerződéseket, csak a kettős mérce oka nem hagy nyugodni. Mindig mindent időben fizettem, egyszer kerültem bajba, majdnem rajta vesztettem. Azóta, ha hajléktalanokat látok, más szemmel nézek rájuk, hiszen magam is majdnem azzá váltam. Ne bántsátok őket! Ti is kerülhettek ilyen helyzetbe. Azért remélem, minél kevesebben!
F.