Olvasónk kilátástalan helyzetére szeretne tanácsot kapni. Közmunkás, nincs senki, aki támogatná és nem látja a kivezető utat.
Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !!
Az alábbi témákban várjuk a leveleket:
- Elszegényedés
- Kilátástalanság
- Spórolási tippek
- stb.
Tisztelt Szegény blog!
Örülök, hogy rátaláltam önökre. Hosszú ideje gyarapítom a szegények táborát, ezt már megszoktam. Hiába dolgozom, a közmunkáért kapott fizetésem összesen arra elég, hogy egy lepukkant szobát béreljek és valahogy, magam sem tudom hogy, de túléljem a heteket, hónapokat. Van, hogy napokig pár száz forintból próbálok valamit kihozni, üres zsömle és néha egy kis tej, ez az összes luxus, amire futja.
A szüleim nem tudnak segíteni, van 2 kiskorú testvérem, őket próbálják nevelni, nekik is minden fillér számít. Én az ország másik szegletében élek, még csak azt sem tudom megcsinálni, hogy egy tányér ételre átugrom hozzájuk. Persze, legalább nem vagyok (még) az utcán, ennek lehet örülni, de csak idő kérdése az egész. Képtelen vagyok előrébb jutni. Tisztességgel leérettségiztem, de a továbbtanulás az otthoni anyagi helyzet miatt szóba sem jöhetett, el kellett költöznöm és a saját lábamra kellett állnom. Csak közmunkát sikerült találnom, ennek is örülnöm kellett. De ebből továbblépni egyszerűen nem tudok, itt fogok megrohadni, már bocsánat az erős kifejezésért.
Szakmát nem tudok tanulni, mert nincs, aki eltartana, egyetem és főiskola ugyanígy nem megy, így pedig nem kapkodnak utánam, arról nem is beszélve, hogy internetezni is csak hetente kétszer tudok egy barátomnál, arra már igazán nem futja, hogy azt is fizessem itt az albérletben. Ha fizetném, akkor sem tudnám mire rákötni, számítógépem ugyanis szintén nincs, telefonom is régi típusú. Ha lenne is interjú, amire behívnának, elmenni sem tudnék rá. Teljesen meg vagyok láncolva, és egyáltalán nincs ötletem, mihez kezdhetnék. Nincsenek kapcsolataim, nincs tartalékom, így még a külföldi elhelyezkedést sem tudom megvalósítani, pedig egyre többet gondolok rá, mert másként már nem látom a kiutat. De nem megy és kész.
Szörnyű érzés, hogy folyamatosan éhes vagyok, hogy fűteni nem tudok (a szobámban nincs konvektor, van ugyan egy villany melegítő, de azt nem használhatom), hogy nem tudok bérletet venni és hogy senkire sem számíthatok. Az a barátom, akinél most írom ezt a levelet, nagyon rendes velem, a heti két napon itt internetezhetek és mindig megkínál valami étellel is ilyenkor, de ez nem megoldás, mert nem akarok ezzel visszaélni. Másrészt pedig ő sem tehetős, talán egy picivel kedvezőbb a helyzete, mint az enyém.
Kérek mindenkit, nem pénzzel, vagy adománnyal, néhány jó szóval és esetleg tanáccsal lásson el. 21 éves vagyok, előttem az élet azt mondják, de én csak ezt a járhatatlan posványt látom, nem életet. Valójában teljesen depresszióba estem az eltelt évek alatt, de igyekszem ezt nem mutatni. Szeretnék majd családot, gyerekeket, de így még egy párkapcsolatra sincs sanszom, mert egy kávéra sem tudok meghívni senkit. Nem ígérem, hogy azonnal meg tudom nézni a válaszokat és az esetleges tanácsokat, de amint gép közelbe jutok újra, mindenképp nagy reményekkel meg fogom nézni.
Köszönöm előre is!
H. V.