Olvasónk egy szobát bérel Csepelen és miután mindent kifizet, megközelítőleg 15 ezer forintja marad a következő fizetésig. Ennyiből kell étkeznie, tisztálkodnia, nem csoda, ha el van kissé keseredve. Úgy gondolja, 51 évesen neki már nem juthat több.
Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !!
Az alábbi témákban várjuk a leveleket:
- Elszegényedés
- Kilátástalanság
- Spórolási tippek
- stb
Nem egyszerű túlélni a hétköznapokat, még akkor sem, ha tudunk dolgozni. Miután kifizetek mindent a hónap elején, marad 12-15 ezer forint körüli összegem "élni" a hónap végére. Ez az albérlet átka, ráadásul nem is a Rózsadombon bérelem a szobát, hanem Csepel egyik kevésbé jóhírű részén. Mégsem marad több. Pedig nem költök luxus dolgokra, az egyetlen kiadásom, amelyet akár nélkülözhetnék is, az az internetes előfizetésem, de azzal is csupán havi szinten 3 ezret takaríthatnék meg, amivel nem lennék kisegítve, és azt hiszem, ennyi "szórakozás" nekem is jár. Többre ugyanis nem telik. Nem járok kocsmázni, nem járok moziba, vagy koncertekre, nem dohányzom, nincs drága telefonom, még tévém sincs. Nem, mintha nem lenne igényem rá, de abból gazdálkodhatok, amit megkeresek. Így a napok igen csak nehezen mennek, de legalább elmondhatom, hogy sokakkal ellentétben a gyerektartást is tisztességgel és becsülettel fizetem.
Mert van egy 13 és fél éves fiam, aki ugyan az anyjával él, de én is igyekszem támogatni, ahogy erőmből futja.Így viszont nem tudok magamra költeni többet, mint azt a nagyjából 10-15 ezret. Próbáltak már ennyiből túlélni egy hónapot? Remélem, nem. Mindent nagyon gondosan meg kell tervezni. De tényleg mindent, attól kezdve, hogy hogyan lehet minden napra valami ehetőt kihozni belőle és heti kétszer legalább főzni is valamit. Van, hogy 3-4 boltba megyek el naponta, hogy pár tíz forintot spórolhassak, mert egyszerűen muszáj, hogy a hónap végén is maradjon valamennyi. A tisztítószereket százas boltokban vásárolom, mert ott olcsóbb, az olajat többször felhasználom, kávét már nem fogyasztok, ruháimra ahogy tudok, vigyázok. Valahogy mindig megoldom.
Három év alatt többször is megesett, hogy nem várt problémák merültek fel, olyankor éheztem pár napot, de kibírtam. Nekem ez jutott, 51 éves múltam, pályát már nem módosíthatok, így ez van, ezt kell szeretni alapon húzom az igát. Csak egyszer fordult elő, hogy nagyobb bajba kerültem, mégpedig azáltal, hogy fizetésnapon sikerült ellopniuk a mélyen tisztelt tolvajoknak a pénztárcámat az egyik buszon és itt maradtam egyetlen forint nélkül. Nem kívánom senkinek azt a lelkiállapotot, amibe akkor kerültem. Persze a feljelentéssel semmire sem mentem, kölcsön kellett kérnem, és persze utána törlesztenem is kellett rendesen, hogy valahogy megmaradjak. Még szerencse, hogy volt kitől. Az adósság az, amitől egyébként a legjobban irtózom, előbb lennék csöves az utcán, minthogy eladósodjak, akkor legalább a magam ura lehetek. Legalább azt letudtam rendezni, de az egy év, ameddig fizettem a részleteket, az a mostaninál is kíméletlenebb volt. Az egészségemmel nem törődve két munkát is vállaltam, majdnem tönkre is mentem, de teljesítettem a kötelességemet.
Nem panasznak szánom, amiket itt leírtam, csak egyszerűen elmeséltem, ha már van hol. Én már nem számítok semmi változásra, csinálom, ameddig erőm engedi, aztán már úgyis teljesen mindegy. Néha gondolok rá, mit kellett volna máshogy csinálnom és ha újra kezdhetném, vajon máshol tartanék e most, aztán gyorsan igyekszem másfelé terelni a gondolataimat. Inkább filmet nézek a gépen, hallgatok valami szép zenét és próbálok örülni annak, amim maradt. Még akkor is, ha ez nem sikerül mindig.
Gábor