Tisztelt Szegénység Blog!   

Gyakran olvasom a blog tanulságos és megdöbbentő élettörténeteit, és arra gondoltam, én is elmondanám a nyomorba zuhanásunk történetét. Én egy 37 éves fiatalember vagyok, az Eltén végeztem földrajzi kutató-elemzőként. 71 éves édesanyámmal súlyos lakhatási és szociális problémáink vannak 9 éve, melyen eddig sehol senki nem tudott segíteni.   Az alaphelyzetünk és problémánk a következő. Egerben éltünk egy családi házban, ahonnan apám durva viselkedése miatt kellett  2006 karácsonykor elmenekülnünk. A háznak én és anyukám vagyunk 50-50%-ban tulajdonosai, de apámnak az én felemen holtig tartó haszonélvezete van, és ez a döntő gondunk. Emiatt semmit nem tehetünk ellene, és ezzel csúnyán visszaél.   

Apám sok mázsa lomot, vasakat, szemetet halmoz fel, a házat szándékosan amortizálja,évek óta nem takarít. Anyukámmal és velünk is(egy húgom is van) durván, trágárul viselkedett(bár fizikailag nem bántott), de 30 évig rengeteget szenvedett anyukám, kilátástalan volt megpróbálnia rendet tartani. A házban nincs Wc-lehúzó, iható és meleg víz, valamint a fűtést is tönkretette, télen 1-2 fok van. Apám most lomtárnak használja a házat, és egy új élettársánál él, sok pénzük van. Ha visszaköltöznénk, direkt pokollá tenné az életünket(vaskalapálás, kutyaugattatás, hangoskodás, ajtócsapkodás éjjel is, cigányok odahordása vasazni, vagy az egy konyhát elfoglalná, ha anyukám főzni szeretne , és nem sorolom, miket művelt).

Anyukámat 2006 karácsonykor az öngyilkosságból mentettük ki, és jöttünk fel a fővárosba pár szatyorral. Húgom élettársával él, és egy súlyosan beteg kisgyereket gondoznak(8 millióból 1 ilyen genetikai betegség van, korai öregedés!), ők is szegényen élnek,önkormányzati lakásuk megléte bizonytalan. Budapesten anyukámmal albérletekben kell nyomorognunk, ahol sok rossz emberbe futottunk bele, sokan átvertek, megaláztak, szerződés nélkül többször elvettek tőlünk pénzeket. 7 költözést kellett már átélnünk pedig mindenhol becsületesen fizettük a lakhatást, egy forint tartozásunk sem volt!    Anyukám  magas vérnyomása miatt fél szemére megvakult, én is belebetegedtem a sokévi stresszbe(gyomorfekély, nyelőcsőbetegség,emiatt nem tudok szilárdat enni, 55 kilóra fogytam, dolgozni sem tudok). A sok évi megaláztatás, aggódás miatt, hogy mi lesz velünk, depressziós is lettem.

Anyukámat daganattal is műtötték tavaly. Anyukám nyugdíja 55000 ft, én pedig semmit nem kapok! Ugyanis 30%-os rokkantnak minősítettek, de pénzt csak 40%-tól kapnak az egészségkárosodottak, viszont gyakori rosszulléteim miatt dolgozni sem tudok.  Az albérlet 31000, a rezsi pedig 20000 körül van, így gyógyszerekre, élelemre nem marad, pláne a fűtési szezonban. Én zömmel a közgyógyra ingyen kapott folyékony tápszereken élek. Cím nélkül sehol nincs nyomunk,hogy egyáltalán létezünk, egy önkormányzattól sem jár semmilyen segély. Jogi segítségünk nincs, apám pedig kijelentette, hogy ő élete végéig ottmarad, nem járul hozzá a ház eladásához, de ahogy lepusztult, nem is lehetne eladni. Ő pedig még legalább 10-15 évig élhet.   Ha valaki igazán rászorult szociálisan egy bérlakásra, azok mi volnánk. Egy-két önkormányzatnál érdeklődtünk már, de reménytelen a helyzet, sok száz igénylőre jut 1-2 tucat üres lakás.

Ráadásul nincs budapesti bejelentett címünk sem(én egy hajléktalanszállóra vagyok bejelentve az ügyintézések miatt), és az önkormányzatok ahhoz kötik a lakásigénylést, hogy 5 évig ott éljen valaki a kerületben. De az albérletekbe még soha senki nem engedett bejelentkezni minket, hisz mindenki feketén adja ki lakását. Ez az ördögi kör. Sokat hallani a lakáshitelesek kálváriájáról, és hogy a sokéves ,milliós tartozásokat felhalmozóknak is adnak kisebb lakást a kilakoltatást követően. Mi soha, sehol nem tartoztunk egy fillérrel sem, hitelünk sincs, mégis földönfutók lettünk a haszonélvezeti jog miatt. És mivel tulajdonosai vagyunk az egri háznak, ezért sem lehet bérlakást sem igényelnünk, pedig ez a tulajdonunk nesze semmi, mert apám haszonélvezetével terhelve ez mintha nem volna.   Napról napra élünk, miközben apám boldogan és jól él. Anyukámat is féltem, hogy így kell leélnie a hátralévő éveit, a városát, ismerőseit, házát hátrahagyva. Pedig a házban az ő korábbi eladott panellakásának és vidéki telkeinek ára is benne van például. Én az egyetemet is nyomorogva, fűtetlen albérletekben, éhezve csináltam végig. Akkor még nem hittem, hogy még nagyobb szegénységbe kerülünk apám haszonélvezete és viselkedése miatt.  

Már belefáradtunk a hiábavaló albérletkeresésbe, mindenki csak meggazdagodni akar, többhavi kauciókat kérnek, a mi kis pénzünkért csak néhány rossz külvárosi viskót kapnánk. Laktunk már összedőlés szélén álló, bogarakkal teli kis házban is, de átéltük azt is, hogy a tulajdonos váratlan halála után kilakoltatott minket az előkerülő öccse 1 nap alatt. Jelenleg a VIII.kerület legrosszabb részén nyomorgunk egy dohos lakásban, a közbiztonságról annyit, hogy tavaly ebben az utcában volt lövöldözés, ami a híradásokban is szerepelt! Félünk itt élni. Az a nagy álmunk, hogy valaki felajánlaná a lakását jelképes, méltányos áron, ami a mi pénzükkel is fizethető lenne-tudom, hogy rengeteg lakás áll üresen Budapesten. De nem tudunk ilyen embert találni.   Sajnos a jog nem ismer ilyen helyzetre megoldást, ha a haszonélvező fél rosszindulatú, és öntörvényű ember. Amíg apám él, mi földönfutók leszünk-így a halálával oldódna meg csak ez a helyzet....

Nagyon nehéz mindennap felébredni, a teljes kilátástalanságban vegetálni.  A mi esetünk egy példa arra, hogy teljesen önhibáján kívül,egy kibírhatatlan ember miatt otthonából elmenekülve hogy lehet valaki hajléktalan, mélyszegénységbe zuhanó. Nem kell ehhez alkoholizmus, drog, devizahitel. 2011-ben forgatott rólunk az MTV is egy riportot.  

Tisztelettel:V.János, Budapest