Olvasónk megjárta az utcát, fél évig élt hajléktalanként, mert egy rosszul sikerült házasság és egy rossz befektetés miatt mindenét elveszítette, ráadásul egy komoly betegséggel is meg kellett küzdenie.
Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !!
Az alábbi témákban várjuk a leveleket:
- Elszegényedés
- Kilátástalanság
- Spórolási tippek
- stb.
Üdvözlök mindenkit!
Ha már a szegénység témakört járjátok körül, érdemes volna azt letisztázni, ki is a szegény és mi is a szegénység fogalma. Csak azért írom ezt, mert mindenkinek mást jelent a szegénység, például elég nehéz összehasonlítani azok helyzetét, akiknek fedél van a fejük fölött és tudnak enni, inni, tisztálkodni, azokéval, akik mondjuk az utcán kénytelenek élni. Én 2004-től majdnem fél éven keresztül éltem a „csövesek” életét, van összehasonlítási alapom. Rosszul sikerült házasság, építkezés, végül mindent a gyerekeim anyja kapott, nekem nem maradt semmim. Van ez így, nem én vagyok az egyetlen, nem is estem volna kétségbe, de aztán egy balul elsülő befektetést követően (örökségből építőipari céget alapítottam, amely sajnos az én hibámból is, de tönkre ment) tényleg a nullán álltam. Főiskolai diplomám mellett nem ijedtem meg, albérlet, újrakezdés, ezek lebegtek a szemeim előtt. Aztán jött a pofára esés egy elég csúnya betegség képében, 3 hónapot töltöttem kórházban, mire kijöttem, már nem volt hova mennem és az összes pénzem elfogyott. Vidéki város, a barátok hirtelen felszívódtak, nekivágtam hát Budapestnek.
Úgy voltam vele, hogy csak sikerül hirtelen találnom valami munkát, de tévedtem. A kemény fizikai munka, ami szóba jöhetett volna, arra nem voltam éppen alkalmas az egészségi állapotom miatt, mást meg nem találtam, ismerőseim nem voltak. Azon vettem észre magam, hogy már 3 napja különböző parkokban alszom, és nem jutok egy tapodtat sem előrébb. Ekkor már mosdatlan, büdös voltam és semmi nem jött össze. Életemben nem szégyelltem úgy magam, mint amikor először kellett kéregetnem, mai napig nem vagyok büszke rá, ha vissza gondolok. Szörnyű volt az egész.
Aztán jöttek az új „ismerősök”, szintén lecsúszott emberek, mindenféle sztorival és élethelyzettel, diplomások és volt állami gondozottak, nagyon széles skálán mozogtak. Volt köztük, aki bűnözésből tartott fent magát, volt, aki kéregetett, kukázott. Maguk közé fogadtak, de nagyon nehéz időszak volt ez nekem lelkileg is. Ki akartam törni, de nem ment. Jött az alkohol is, kannás borok, féldecik, és éreztem, hogy egyre lejjebb zuhanok, de csak így lehetett elviselni az egészet. Nem részletezem tovább, miket éltem meg, inkább azt, miként sikerült ebből kimásznom.
Kellett hozzá a szerencse és egy 11. kerületi idős asszony, akinek egy ligetben töltött délután alkalmával elmeséltem a történetem. Ő azt ígérte, másnap, ha beszélt a fiával, akivel egyidős vagyok, visszajön ugyanoda és lehet, tud nekem munkát szerezni. Nem nagyon hittem benne, ígérni mindenki tud, másnap azért csak odamentem. A hölgy is visszajött, azt hittem rosszul látok. Mondta, hogy van a fia építőipari cégénél állás, a végzettségemnek megfelelő, nekem nem a fizikai munkát kell főként csinálnom, van jogosítványom is, megfelelnék, kipróbálnak és be is jelentenek. Próbaidő után, ha megfelelek, véglegesítenek is. Tényleg álomszerű volt, főleg, hogy azt is megengedte a hölgy, hogy nála rendbe hozzam magam és egy új, egyszerű öltözettel is megajándékozott.
Természetesen tartottam az új élethelyzettől, de hála az égnek, megálltam a helyem 8 éven keresztül dolgoztam a cégnél. Kezdetben, az első hét után már munkásszállón laktam, ma pedig már albérletben élek, saját kocsim van és remélem lesz még saját lakásom is idővel. Újra megnősültem, rendeződött az életem. Nem hittem volna, de sikerült, másként is alakulhatott volna, talán már nem is élnék, ki tudja. Kellett hozzá a szerencse és egy-két jótét lélek, egyedül sajnos egész biztos nem sikerült volna. Ma napig hálás szívvel gondolok a hölgyre, aki szegény tavaly októberben hunyt el és persze a fiára, a volt főnökömre, akivel mondhatom, mára tényleg igazi baráti kapcsolatba kerültünk. Nem voltam alkoholista, nem játszottam, nem vertem, vagy csaltam a volt feleségemet, ő volt, aki ott hagyott, mondhatom, nagyrészt saját hibámon kívül kerültem életem legnehezebb helyzetébe. És hányan vannak még, te jó ég… Én igyekszem a magam lehetőségeihez mérten segíteni azokon, akik egy cipőben járnak velem, mert tudom, láttam, hogyan éltek és én magam is egy voltam közülük. A szegénység nem bűn, egy állapot és van, aki nem a saját okából kerül az utcára. Jó lenne, ha ezekről mások is tudnának.
István
