Olvasónk elveszítette egy balesetben a szüleit, majd kicsúszott a talaj a lábai alól. Lopott, kölcsön kért, mindenkinek hazudott, hogy valahogy túlélje a hétköznapokat. Aztán egy félresikerült pénztárcalopás miatt börtönben kötött ki.

Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !!

Az alábbi témákban várjuk a leveleket:

1. Elszegényedés
2. Kilátástalanság
3. Spórolási tippek
4. stb

Kedves Mindenki!

Voltam én is nehéz anyagi helyzetben, még fiatal, suhanc koromban, erről szeretnék mesélni pár gondolatot. Olyan dolgokat követtem el, amelyekre visszatekintve egyáltalán nem vagyok büszke, sőt, szégyellem is magam, de akkor és ott nem tudtam mást tenni. Nagy úr az éhség, ezt én is megtapasztaltam. Minden azzal kezdődött, hogy 19 éves fejemmel árván maradtam. A szüleim egy balesetben veszítették életüket, én pedig teljesen megzuhantam. Frissen érettségiztem, épp az utolsó nyaramat szerettem volna emlékezetesen eltölteni, sajnos a kelleténél emlékezetesebb lett, azt a bizonyos júliusi nap soha nem törlődik ki az agyamból. Nagyszüleim nem éltek már akkor, testvérem nincs, mivel a családunk eredetileg is pici volt, teljesen egyedül maradtam. Örökségem sem volt, albérletben éltünk, egyedül a szüleim kocsija lehetett volna a jussom, de az teljesen tropára ment a balesetben. Egyik napról a másikra ott álltam egyedül, mint a kisujjam. Maga a temetés kifizetése és megszervezése is kegyetlenül nehéz próbatétel volt számomra, szerencsére a családi kasszában még volt rá fedezet, de se több, se kevesebb. Volt akkoriban egy gimnáziumi barátnőm, aki szintén nehéz körülmények között élt, így meghánytuk-vetettük a dolgokat és összebútoroztunk nálunk az albérletben. Ez tűnt a legjobb megoldásnak, egyrészt, hogy ne legyek tényleg egyes egyedül, másrészt, hogy ne kerüljek utcára. Csúnya dolog volt ez, de akkor nem éreztem annak, és szerettem is a lányt, ahogy csak egy kamasz szeretni tud,

A temetés után kezdődött az újabb próbatétel, a nagybetűs élet. Számlák, lakbér és minden, ami ezzel jár. A barátnőm már dolgozott, de a kezdő keresete nyilván semmire sem volt elegendő, én is munka után kezdtem járni, de a letargia és a depresszió, amibe belezuhantam, nem volt éppen jó hatással rám. Nem is sikerült elhelyezkednem hónapokon keresztül, viszont a számlák mellett az embernek egyéb szükségletei is vannak, a barátnőm pénzéből ételre már egyáltalán nem futotta, de a számlákkal is csúszásban voltunk. Alkalmasint egy-egy időszakos munkára el tudtam menni, de ez csak a gyors tűzoltásra volt elegendő. Sajnos elkezdtem masszívan piálni is, a kevés pénzünk jelentős részét is alkoholra vertem el. Volt olyan, hogy felajánlkoztam, hogy majd én hozok ételt, ami kell, helyette beállítottam 4 darab zsömlével és egy üveg vodkával. Nem kevés veszekedés zajlott akkoriban közöttünk, tudja mindenki, az anyagi gondok és az alkohol nem csak egy gyerekszerelmet, de tartós és jól működő házasságokat is tönkre tett már. Mivel nem akartam elveszíteni a lányt, lelki és anyagi támaszomat, ezért fűt-fát ígértem. Természetesen egyiket sem tartottam be ígéreteim közül. Ugyan továbbra is próbáltam melót találni, de egyre fásultabb lettem. Róttam az utcákat, bele-bele keveredtem új társaságokba és kicsúszott a lábam alól a talaj. 

Hogy a saját kötelességemnek otthon eleget tudjak tenni, mindig szereztem valahonnan valamit. Ételt, pénzt, mindkettőt, ahogy éppen alakult. Szánalmas és gusztustalan alakká váltam, lopni kezdtem. Tudtam, melyik boltokból lehet elsunnyogni ezt-azt, azt is, hol nem érdemes próbálkozni. Akkoriban még nem volt ilyen szigorúan őrizve a legtöbb bolt, nem volt biztonsági őr, sem kamera kiépítve, meg lehetett oldani. Lehúztam a boltokat, ismerősöket, barátokat, és akkor még csak lelkifurdalásom sem volt. Teljesen természetesnek tartottam, hogy ha ennyire igazságtalan volt velem az élet és elvett tőlem mindent és mindenkit, akkor nekem is jogom van elvenni a másét, hogy én előrébb jussak. Gyomorforgató, nem tagadom, de akkor ezt láttam járható útnak. Közben persze el is adósodtam, kölcsön kértem mindenkitől, aki volt olyan naiv, hogy adott nekem, így éltem a mindennapjaimat. Aztán egy nap minden megváltozott. Emlékszem, szokásos balhénkat űztük a barátnőmmel, aki berágott és közölte, vagy normális ember leszek, vagy elhagy. Én megunva a vitát leléptem és újabb sötét tervet forralva eltűntem 3 napra vidékre. Voltak lent haverok, náluk lógtam. Majd, mivel teljesen egyedül kezdtem érezni magam és a barátnőm is hiányzott, haza indultam. Persze pénz nélkül nem mehettem, de arra gondoltam, szerzek egy kis tőkét, majd utána tényleg rágyúrok a melóra és minden rendbe lesz. Tévedni emberi dolog.

A zsebtolvajlás nem tartozott a profilomba, de ekkor a "nagy" szajré reményében megpróbálkoztam vele a 7-es buszon. Kinéztem magamnak egy jól szituált férfit, és belevetettem magam a sűrűjébe. Ahogy a nagy könyvben le van írva, a tömegben nekimentem, majd megpróbáltam a farzsebéből kiszedni a tárcáját ás eliszkolni. De mivel nem voltam profi, sőt, kifejezetten bénának voltam mondható, lebuktam. A tárca a kezemben, futottam volna le a buszról, de a pasi észre vette a dolgot és hangos kiabálás közepette megragadott és visszatartott. Életem legkínosabb és legszégyenteljesebb pillanatai voltak. Tudtam, hogy a kör bezárult, nekem annyi. Hívták a rendőröket, kattant a bilincs, vittek is a fogdára, előzetesbe kerültem, game over. Hónapokat töltöttem rácsok mögött, megkaptam a magamét. Végül kiengedtek és szabadlábon várhattam a tárgyalásomat. nem kell mondanom, ekkor már nem volt barátnőm, albérletem, a cuccaimat is elszállíttatta a lakás tulaja, semmim sem maradt. Egy hajléktalanszállón kötöttem ki a cellám után, de ez a pár hónap a sitten végérvényesen megváltoztatott. Szembesültem vele, miféle alja senki lettem, pedig korábban nem gondolta volna rólam senki. Az a tudat volt talán a legnehezebb, hogy a szüleim egész biztos nem ezt a sorsot szánták nekem és mennyire csalódottak lennének, ha látnák, mi lett belőlem. Meg akartam ettől a kínzó gondolattól végérvényesen válni, így elhatároztam, ha törik, ha szakad, a jó utat fogom választani és megváltozom. Elkezdtem dolgozni mosogatóként, majd felszolgálóként, a hajléktalanszállót munkásszálló, majd egy garzon lakás követte. Megtanultam értékelni a munkát és annak gyümölcsét. Az értékrendem megváltozott. Közben a tárgyalásom is lezajlott, a korábbi tiszta előéletemre, a koromra és a körülményeimre való tekintettel egy felfüggesztett büntetéssel egész jól jöttem ki a bajból, ezt hálásan fogadtam és még jobban ösztönözni kezdett.

Folyamatosan dolgoztam, közben beiratkoztam levelezőn az egyik egyetemre, 5 évvel később pedig diplomás embernek mondhattam magam. Kezdtem rájönni, mit akarok az élettől. A pincérkedést végleg magam mögött hagyhattam és a szakmámban tudtam elhelyezkedni lényegesen magasabb fizetésért. Úgy éreztem, végre a helyemen vagyok. Közben jött a nagy szerelem, majd az első gyerek is, én pedig révbe érkeztem a múltamat pedig magam mögött hagyhattam. De soha nem fogom tudni teljesen kiölni magamból, és nem is akarom. A feleségem is tudja, ismeri a hátteret, soha nem kerestem kibúvót, vagy mentséget. A saját tetteimért a mai napig vállalom a felelősséget és mindent elkövetek, hogy a jó útról ne térjek le. Szegény voltam, loptam, csaltam, hazudtam, most tisztességesen élek, nem panaszkodom. Mindenki maga felelős a sorsáért. Ha nagyon mélyen is vagy, van kiút, csak rajtad múlik. Lehetsz hajléktalan, ülhetsz börtönben, éhezhetsz és fázhatsz, de ha kellő akarattal rendelkezel és nem adod fel, előre juthatsz bárhonnan. Én ebben hiszek, mert ezt éltem meg.

Feri