Olvasónk nem saját hibájából került a szegények népes táborába, már gyermekkorában elkezdődtek a gondok és szülei halála után neki kellene mindent helyre hozni.
Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon aszegenyekvagyunk@gmail.com címre !!
Az alábbi témákban várjuk a leveleket:
- Elszegényedés
- Kilátástalanság
- Spórolási tippek
- stb
Kedves blog olvasók!
Rátaláltam az önök oldalára és ha már ide kerültem, én is leírom a történetemet. Változatos gyermekkorom volt, hol az áramot kapcsolták ki, hol éppen a meleg vizet zárták el a közös költség tartozásunk miatt. Nem mintha a szüleim ne próbáltak volna kikecmeregni ebből a helyzetből, édesanyám rengeteget dolgozott, apám viszont állandóan betegeskedett, leszázalékolása miatt sajnos nagyon csekély bevételt tudott haza hozni. Néha éheztünk, néha fáztunk, de azt kell mondjam, szeretet volt és ez volt a legfontosabb. Én mindig úgy gondoltam, ha egyszer "nagy" leszek, nálam minden másként lesz majd. Jó eredménnyel érettségiztem, majd továbbtanuláshoz beadtam a jelentkezésemet több egyetemre is, de egy családi tragédia miatt egyedül maradtam, így a terveim köddé váltak, dolgoznom kellett, hogy fennmaradjak. Eltemettem a szüleimet, majd szembesültem vele, mi maradt nekem örökségül. Mondanom sem kell , több milliós adósság, végrehajtás a kis lakásra, árverezés. Nem éppen az a helyzet, amely egy tragédiát követően az ember lelkivilágának jót tenne. Lényeg, a lényeg, annyi pénz maradt a lakás után, hogy egy önkormányzati nyomortanyán szerezhettem egy kis lyukat. Egészségtelen, penészedik a fal, hiába irtatom, folyton csótányok mászkálnak benne, sötét, rossz helyen van. de legalább van.
Mivel az adósságok csak egy része lett letudva az árverezés után és vállaltam, hogy a többit is kinyögöm valahogy, azt mondhatom, az én életem sem lett különb, mint szüleimé. Sőt... Nettó 90 ezres fizetésemből a hónap közepére csak pár ezer forint marad, hiába próbálok spórolni mindenen, amin csak lehetséges. A villanyt szinte nem használom, nem járok el szórakozni, a legegészségtelenebb és legrosszabb minőségű ételeket eszem, ha épp még futja rá, szégyellem, de lógok a buszokon, villamosokon, de így is a szakadék szélén lavírozok. Internetezni ezer éves, törött kijelzős, kidobott és általam úgy, ahogy rendbe rakott laptopon és a kiszámíthatatlan, mindig szakadozó, de ingyenes wifin szoktam. Mindössze ezt a luxust engedhetem meg magamnak. Nem kávézok, nem dohányzok, alkoholt évente egy-két alkalommal fogyasztok, és nem látom a kivezető utat.
Külföldre nem tudok menni, hiszen nincs több százezres indulótőkém, nyelvet csak alap szinten beszélek, szakmám nincs, mert nem tanulhattam tovább. Így, kissé mindenbe beletörődve, egyik napról a másikra élem az életemet, most is a következő hónap 10-ét várom szüntelenül, mert mindösszesen 3000 forintom van a tárcámban, ebből kellene túlélnem. Ha mindez panasznak hangzik, akkor sajnálom, mert valójában nem annak szántam. Csak azt akartam megvilágítani, hogy a szegénység nem feltétlenül az abban lévő személy felelőssége, esetenként bele kényszerül, mert a sors úgy hozza. Biztos van kitörési lehetőség, kell, hogy legyen, különben az egésznek semmi értelme. Csak egyelőre még nem jöttem rá, mi a módja.
Köszönöm, hogy időt szakítottak rám! További kellemes napot!
Üdvözlettel,
H.
2015. okt. 24.